Minden kezdet nehéz…

Sziasztok,

Bori vagyok, és ezt a félévet Amszterdamban töltöm Erasmus-szal. Bár ezekkel az infókkal valószínűleg nagyjából már tisztában van az, aki idetévedt. :) Sokat, vagy inkább sokáig gondolkoztam rajta, hogy elkezdjek-e egy új blogot, amit csak a kint töltött időnek és élményeknek szentelek. Már mielőtt kijöttem, kaptam erre vonatkozó kérdéseket, kéréseket, és bár továbbra sem tudom biztosan, hogy mennyire lesznek rendszeresek és érdekesek a bejelentkezések, de úgy döntöttem, hogy belevágok.  

A címhez visszatérve, ejtenék pár szót az előzményekről, mert  az én olvasatomban ez is elég szervesen hozzátartozik a történethez.

Szóval, …ez talán egy kicsit nehezebb volt az átlagosnál. Vagy legalábbis korábban érkeztek az első nehézségek, mint ahogyan én arra számítottam. Mindenki azt mondja, hogy az első hét, esetleg hónap nem mindig könnyű kint, és azt is tudom, hogy mindenkinek vannak kellemetlenségei és rémtörténetei a TO-val, Erasmus-irodával és ösztöndíj-kifizetéssel kapcsolatban, de mi van akkor, ha már az elutazás előtt jönnek a bonyodalmak?

Röviden és tömören, a sikeres jelentkezést követően, éppen, amikor már a hivatalos papírmunkát is el kellett volna kezdeni, egyszer csak jött egy elutasító e-mail a fogadó egyetemtől: hirtelen kiderült, hogy az előképzettségem nem megfelelő a választott szinthez és szakhoz. A dolgok kicsit összekuszálódtak, és bizonytalanná vált, hogy egyáltalán ki tudok-e jönni. Körülbelül két heti folyamatos levelezgetés, rohangálás és utánajárás után sikerült kompromisszumos megoldást találni, de abban a pár napban az érzelmek elég széles skáláját végigjártam. Az első sokk után gyakorlatiasan megpróbáltam kideríteni, hogy mi történt, majd a magyarázat és az ezt követő, egymásnak ellentmondó megoldási javaslatok és kilátások hatására voltam dühös, csalódott, küzdöttem a könnyeimmel, harcoltam, majd beletörődtem, hogy maradok, aztán újra reménykedtem, mindezt néha akár 24 órán belül váltakozva. Az sem sokat segített, hogy mindenki (aki valamiért egyáltalán tudott róla – a bizonytalant szerintem még nehezebb elmondani, mint a biztos rosszat) nagyon sajnálta, hogy ez pont velem történik meg.

Végül úgy döntöttem, hogy ha már az intézkedések után megkaptam a lehetőséget, az eredeti elképzeléstől eltérő feltételek mellett is kijövök. Mert ha már végre elhatároztam magam, nem fogok meghátrálni. Mert kell ez az élmény és a tapasztalat. Mert akárhogy alakul, nem fog ártani a környezetváltozás és egy kis kihívás.

Így hát mester- helyett alapképzésen, kötelező tárgy beszámítása nélkül, de immár több mint két (mire megosztom ezt a posztot, lassan négy...) hete kint vagyok Amszterdamban, és talán mondanom sem kell, hogy eddig nem bántam meg a döntést.

Továbbiak hamarosan... :)